Jakab új szobája

Anya és Apa épp azt ecsetelte, hogy a lakás már szűkös a családnak. Mióta megszületett Jakab kisöccse, a gyerekszobában ketten kellett elférniük a fiúknak, ami túl pici volt a játékoknak, a mesekönyveknek és a kis ruháknak. Jakab szomorúan hallgatta a beszélgetést, miközben kanalazta a müzlijét.

– Eddig egyik sem volt az igazi – szólt Apa csalódottan. – Kicsi a kert, kevés a szoba, vagy túl sötét…
– De a mai! – csillant fel anya szeme. – Két gyerekszoba, hatalmas kert és mennyi hely mindennek! Úgy érzem, ez lesz az igazi.

Jakab felkapta a fejét és egy pillanatra elfelejtette a müzlijét is: két gyerekszoba? Nagy kert? Ez már komolynak hangzik! Ettől a szíve hevesebben kezdett verni és tengernyi kérdés kezdett cikázni a fejében. Először anyához fordult:

– De én szeretem a mostani szobámat is! – mondta határozottan.
– Mit fogunk csinálni a bárány festménnyel a falon, amit együtt készítettünk, anya? Az segít elaludni… – kérdezte Jakab aggódva. – aztán Apa felé fordult.
– És a magasságmérő vonal, ahol mindig leméritek, mennyit nőttem? Ezeket hogy hozzuk el?

A szülők elmosolyodtak, odahajoltak hozzá és felváltva így válaszoltak:
– Ezek itt maradnak, Jakab. De ne aggódj! Majd készítünk új festményt.
– És új magasságmérőt!
– Az összes régi emlék pedig mindig velünk marad a szívünkben.
– És végre lesz saját szobád kishaver! – tette hozzá Apa.

Jakab halkan sóhajtott, de egyáltalán nem nyugodott meg. Amikor a reggeli véget ért és épp indulni készültek a háznézőbe, még erősebb szorítás támadt a gyomrában. A cipőjét kellett volna felhúznia, de a gondolat, hogy el kell hagynia a régi szobáját, végképp megbénította.

– Én nem megyek! – kiáltotta toporzékolva, majd visszaszaladt a szobájába és bebújt az egyik hatalmas kartondobozba a mesekönyvek mellé.

Zörejt hallott és azt hitte, anya vagy apa jött utána.
– Akkor sem jövök! – dünnyögte, de nem érkezett válasz.

Ekkor óvatosan kikukucskált, de épphogy csak a szeme vonaláig emelkedett ki, amikor látta, hogy az egyik doboz mocorogni kezdett, majd felborult. Zsömle, a kis sárkány bújt elő hatalmas mosollyal az arcán.

– Szia Jakab! – köszöntötte a kisfiút vidáman. – Nahát, hogy itt mennyi doboz van!

Jakab tágra nyílt szemmel bámulta a kis sárkányt, majd megszólalt.
– Igen, mert anyáék kitalálták ezt a buta költözést, minden játékomat be kellett csomagolni és most minden megváltozik.  

– Minden megváltozik? – kérdezte Zsömle – Ez nagyon izgalmasan hangzik!

– Izgalmas? Inkább nagyon rossz! – fakadt ki Jakab.

A kis sárkány elmosolyodott és így szólt:
– Na akkor gyere, mutatok valamit a változásról, amit talán eddig nem is tudtál! – majd csettintett egyet és hirtelen egy vidám, napfényes réten találták magukat.

Jakab kíváncsian nézett körül, amikor Zsömle egy apró hernyót mutatott neki az út mentén. Közelebb léptek és figyelték, ahogy lassan, ütemesen kúszott a fűszálakon.

– De mi olyan izgalmas ebben? – kérdezte Jakab értetlenül. – Csak kúszik…

– Várj csak – mondta Zsömle titokzatosan. – Nézd tovább!

Ahogy figyelték, a hernyó lassan elkezdett apró, fényes szőrszálakat növeszteni és hirtelen valami különös történt: selymes burok kezdett köré fonódni. A kisfiú szemei elkerekedtek.

Pillanatok múlva a burok megremegett, majd lassan kirepedezett és előbújt belőle egy gyönyörű, színes lepke. Kezdetben ügyetlenül szállt, egyik szárnyát a másik után próbálgatta, majd egyre ügyesebben lebegett a levegőben. Jakab és Zsömle követték a pillangó kis táncát, aki végül felszállt és csatlakozott a többiek nagy csoportjához a réten.

A különböző színekben pompázó, ragyogó szárnyú pillangók egyszer csak körülvették, könnyeden felkapták és tovább repítették őket.

Hirtelen egy ragyogó, nyári hangulatban tündöklő strandra érkeztek. Jakab már mielőtt körbenézett volna, az őket körülvevő vízmorajlásból, az összemosódó vidám kacagásokból és a levegőben szálló naptej és gyümölcs illatból rögtön tudta: nyár van!

Izgatottan forgatta a fejét. A parton gyerekek homokvárat építettek, mások vízibiciklivel siklottak a tó vizén. 

– Nyár! – kiáltotta boldogan. – Ez a kedvenc évszakom, Zsömle! 

– Mesélj, mit szeretsz benne a legjobban? – kérdezte kíváncsian a kis sárkány, miközben egy görögdinnyeszeletet varázsolt a kezébe.

– A fagyit! – vágta rá Jakab nevetve és gyorsan hozzátette: – Meg a nyaralásokat, amikor anya és apa engedik, hogy sokáig fennmaradjak. És a tábortüzeket, ahol énekelünk és pillecukrot sütünk.

Ahogy a kisfiú kimondta ezeket a szavakat, a strand lassan elcsendesedett. A kacagások elhalkultak, a gyerekek lassan hazasereglettek, a nap pedig mélyebbre ereszkedett. A friss és kicsit hűvösebb levegő összekócolta a fűszálakat. A fák lombjait mintha kiszínezték volna: sárga, narancs és vörös árnyalatokba öltöztek.

Jakab körülnézett és tátva maradt a szája.
– Ez… ez már nem nyár!

– Bizony – bólintott Zsömle. – Megérkeztünk az őszbe.

A levegőben egyenként megjelentek a lehulló falevelek és úgy kavarogtak körülöttük, mintha színes pillangók táncoltak volna újra. Jakab lehajolt és felvett egy aranysárga levelet

– De hova lett a dinnye, meg minden? – kérdezte kissé csalódottan a kisfiú.

Zsömle vidáman pördült egyet a levelek között, amik kacagva sodródtak körülöttük.
– Az évszakok is változnak Jakab. Váltják egymást. A nyár után jön az ősz, ez a természet rendje. Olyan ez, mint amikor te kinövöd a régi cipődet: el kell engedni, hogy valami új jöhessen helyette.

Jakab csak csendesen forgatta a kezében az aranyló falevelet.

– De az előző évszak emléke sosem tűnik el! – folytatta Zsömle. – Benned marad minden fagyizás, minden pancsolás és minden naplemente öröme. És most itt van az ősz, amikor új emlékeket gyűjthetsz. Gondolj csak bele: milyen jó ugrálni a puha levélkupacokban, almát szedni, diót törni, vagy szőlőt csipegetni a szüreten!

Jakab szeme felcsillant.
– És anya almás pitéje! Aminek az illata bejárja az egész lakást… meg a sütőtök faragás apával!

– Na ugye! – kuncogott Zsömle. – És akkor még a télről nem is beszéltünk – folytatta titokzatos mosollyal. – A csodás hófehér táj, a mókás téli játékok, a szánkózás, a hógolyózás… na meg a varázslatos süteményillat, ami a házakból kiszökik a hidegbe.

Jakab tágra nyílt szemmel hallgatta.
– Tényleg, ez még mind rám vár!

– Rád bizony – bólintott Zsömle. – De gyere, most menjünk vissza, mert még sok doboz vár a szobádban és persze egy hatalmas kaland is: az új szobád!

A levelek forgószelében visszareppentek és Jakab ismét a szobájában találta magát, Zsömle mellett. 

Újra a mesekönyves dobozban voltak, a régi szobában, ahol a kalandjuk indult. Zsömle gyorsan egy varázsajtót nyitott, ami az új házba vezette őket. De mielőtt átléptek volna, Jakab mély levegőt vett és búcsút intett a régi szobának:

– Viszlát, régi szoba! Köszönöm a sok emléket. Nem felejtelek el.

És ezzel az új házban, egyenesen Jakab leendő szobájában landoltak.
– Ez nem olyan, mint a régi, olyan üres és szomorú! – sóhajtott a kisfiú, mikor először meglátta a hatalmas tereket.

– Én inkább úgy látom, – mondta izgatottan Zsömle –hogy tele van lehetőséggel! Nézd csak!

És hirtelen előhúzott egy varázsecsetet, amivel a falra mesés mintákat kezdett festeni: a kis rajzolt bárányok a felhőkön ugráltak, a földre hatalmas autópálya szőnyeg terült ki, ami az előző szobában alig fért volna el. Lepedőkből pedig egy hatalmas sátrat varázsolt a szoba kellős közepére. Most már minden kis szeglet telis-tele volt felfedezésre váró kalanddal!

– Látod, Jakab? – mondta Zsömle. – A változás izgalmas és mulatságos is lehet!

Jakab csak a fejét forgatta és kacagott, amikor hirtelen Anya lépett be a szobába:
– Úgy hallottam, van egy hatalmas csúszdás játszótér a környéken! Felfedezzük, mielőtt ideköltözünk?

– Igen! – kiáltotta Jakab és útközben csak mesélt és mesélt, hogyan szeretné berendezni majd az új szobáját. Most már nem félt a változástól, sőt, örömmel várta a kalandot, amit az új otthon ígért.

Vége