Ábel a fogorvosnál

De nem ám csak egy kicsit, hanem egészen komolyan! Szerette folyékonyan, ropogósan, krémesen, tortába sütve, fagyin, cukorkában, sőt, még müzliben is.

– Egy napon majd csokikutató leszek! – jelentette ki egyszer ünnepélyesen, miközben a kedvenc mogyorós csokiját majszolta.
Minden ünnepre azt kért. Legutóbbi születésnapjára például egy akkora csokitortát kapott, hogy alig fért el az asztalon – természetesen csokoládéból készült, csokikrémmel, csokireszelékkel és csokidrazséval a tetején.

– Biztos, hogy nincs még egy kisgyerek a föld kerekén, aki ennyire imádja a csokit, mint én – sóhajtotta boldogan.
Csakhogy volt valami, amit Ábel egyáltalán nem szeretett. Aminek már a gondolatától is rettegett. Ez pedig a fogorvosi vizsgálat volt.

– Ne feledd, holnap vár a doktor bácsi! – mondta az anyukája és azóta Ábel fejében csak ez zakatolt. A csoki mindig megvigasztalta, de ettől a hírtől most minden édesség keserűnek tűnt.
Aztán eljött a nap. Az a bizonyos nap.

Anyukája kézen fogta és elindultak a doktor bácsihoz. Ábel először csak fintorgott, aztán a kabátját is olyan lassan vette fel, mintha egy kis csiga lenne. Szíve egyre hevesebben dobogott, ahogy beléptek a rendelő várójába.
A falakon hatalmas, színes állatok vigyorogtak vissza rá: egy víziló, aki fogkefével zsonglőrködött, egy krokodil, aki fogselyemmel ugrókötelezett, sőt, még egy kis sárkány is volt, aki egy hatalmas fogkefét lengetett, akár csak egy zászlót.

De Ábelt ezek sem tudták most megnyugtatni.

Csak úgy szorította anyukája kezét. Amikor pedig meghallotta a nevét, úgy érezte, legszívesebben elszaladna.

– Nem megyek! – suttogta és anyukája háta mögé bújt.
Anya megsimogatta a fejét, rámosolygott és odakísérte a rendelő ajtajához. A kedves asszisztens mosolyogva mutatott a nagy, eldönthető székre:

– Csüccs le nyugodtan, a doktor bácsi hamarosan jön!
Ábel nagy levegőt vett és bemászott a nagy, különös székbe, ahonnan a lába nem ért le. Körbenézett. Minden csillogott-villogott. A falon egy újabb rajz: kis fogak meneteltek katonás sorban, színes fogkeféket lengetve.

És akkor…

Kinyílt az ajtó.

Ábel gyorsan és jó szorosan behunyta a szemét.

De amikor néhány másodperc múlva sem hallott kopogást vagy nehéz lépteket, lassan, óvatosan résnyire nyitotta a szemét…
és ott állt előtte Zsömle, a kis sárkány, fehér orvosi köpenyben, buksiján vicces tükrös fejpánttal, kis kezein gumikesztyűvel.

– Szia! – vigyorgott Zsömle. – Te vagy Ábel, a híres csokikalandor?

– Én… ööö… igen… – hebegte Ábel. – Te vagy… te vagy a doktor bácsi? – kérdezte Ábel döbbenten.

Nem igazán – nevetett Zsömle.

– Én a fogtündér jó barátja vagyok. Tudod, most egy titkos küldetésre jöttem. Készen állsz?

– Milyen küldetésre? – kérdezte Ábel.

– Hát a Foghadsereg titkos akciójára! Úgy hallottam, te is része vagy a csapatnak!
És ezzel hirtelen ici-picire zsugorodtak, pontosan akkorára, mint Ábel fogacskái.

– Ezek a kis katonák a fogaid – folytatta Zsömle. – Mindennap harcolnak az Édességbirodalom Cukorszörnyei ellen.

 Cukorszörnyek? – kerekedett el Ábel szeme.

– Ó, bizony! Ők csokievés után settenkednek elő. Ragacsosak, csillogóak és imádnak elbújni az őrség elől. Ha pedig nem mossuk meg a fogakat, ők bizony beköltöznek. De szerencsére a foghadsereg jól képzett!
Zsömle elővett egy tükröt.

– Ez itt a Parancsnoki Térkép – mutatta. – Ezzel nézzük meg, hol lapulhatnak az ellenségek.
Zsömle a fogkefére mutatott:

– Ez a kardjuk. Egy hős fog sosem indul a csatába fogmosás nélkül!

Majd elővett egy kis tubust:
– Ez pedig a pajzs: szivárványos fogkrém!

Ábel elmosolyodott.

És itt van a légi támogatás! – kacagott Zsömle és előkapott egy víz–levegő fújókát, ami halkan zümmögött.

– Ez itt a tűzoltó barátunk. Levegő és víz segítségével letisztítja a csatateret.

– És ez? – kérdezte Ábel, amikor Zsömle elővett egy másik forgó, puha, kerek végű eszközt.

– Ez a Polírozó, a kis varázsló! – mondta Zsömle. – Csoki ízű varázsporral simítja végig a fogakat, hogy újra fényesek és erősek legyenek.

– Csokis? – kapta fel a fejét Ábel.

– Hát persze! – kacsintott Zsömle.

– De még valaki hiányzik – folytatta a kis sárkány és intett egyet.

Az ablakpárkányon megcsillant valami. Egy apró, fénylő szárnyú lény röppent be: a Fogtündér!
A kisfiú szája már fültől fülig ért.

Ő a doktor bácsi titkos segítője – suttogta Zsömle. – Elviszi a kihullott tejfogakat és új, még erősebb kis katonákat küld a helyükre, igazi nagyfiús fogakat!

Ábel kuncogott.

– Ez tényleg mókásabb, mint gondoltam.

– Most pedig ideje mennem, mert érkezik a Kapitány, aki felügyeli a hadműveletet.

– Kapitány is van? – kérdezte Ábel izgatottan.

– Hát persze, a fogorvos bácsi! Ő az, aki a Parancsnoki Térkép segítségével megkeresi, hol bujkálnak a Cukorszörnyek.
Zsömle egy szárnycsapással már el is röppent és abban a pillanatban belépett a szobába a doktor bácsi. Pont olyan volt, ahogy Ábel elképzelte: egy bátor Kapitány, aki mindent pont úgy csinált, ahogy Zsömle elmesélte.

A vizsgálat gyorsan ment, a kis fogak derekasan helytálltak. Ábel végig bátor volt, meg sem rezzent, hiszen pontosan tudta, mi történik.

Amikor kipattant a székből, a doktor bácsi ünnepélyesen átnyújtott neki egy oklevelet, amin ez állt:

Ábel, a bátor fogvédő lovag

A másik kezébe pedig egy pihe-puha sörtéjű, szuperhősös fogkefét nyomott, és végül…
…egy csokoládé ízű nyalókát is.

Ábel szeme felcsillant.

– De ígérd meg, hogy csak akkor eszed meg – mondta a doktor bácsi mosolyogva –, ha a következő vizsgálatig minden nap, reggel és este alaposan megmosod a fogaidat!

Ábel bólintott.

A kisfiú mosolyogva bólintott.

– Megígérem! Tudom, hogy a fogaim bátor kis hősök és megérdemlik, hogy vigyázzak rájuk!
Vége