Zorka iskolás lesz

Eközben Zorka, a mindig cserfes kislány épp a kerti medencében lubickolt. Már nagyon várta, hogy elkezdődjön a nyári szünet, hiszen rengeteg terve volt a vakációra. Már hetekkel ezelőtt felállították a medencét szüleivel, beszerezték a legmenőbb karúszókat, sőt, még egy színes gumicsónak is lebegett a vízen. Közelgett a családi nyaralás időpontja, ami után úszótáborba megy legjobb barátaival. Később a nagymamánál és nagypapánál is eltölt néhány hetet, ahol rengeteget fog a kerti faházban játszani, elmennek kirándulni és fagyizni is a kedvenc cukrászdájukba, mert mamáék nagyon szeretik őt elkényeztetni. És a legizgalmasabb: nyár végén elérkezik a születésnapja és hatéves lesz! Szóval, az egész nyár tele lesz mókával.

De ahogy Zorka ezeket mind sorra vette, mégsem tudott teljes szívből örülni. Egy gondolat motoszkált buksijában, ami rendre megzavarta a tervezgetés örömét és már nem volt kedve pancsolni sem. Csendben kiszállt a vízből, felszaladt a szobájába és kinyitotta a szekrényét. Ott lógott egy kis tarisznya, rajta színes betűkkel:

„Első ballagásom
Katica csoport”

A hátulján a neve, mellette pedig az ovis jele virított: egy szép nagy, piros, pöttyös labda. Ahogy egyre csak nézegette, szomorú kis arcán némán kicsordult egy könnycsepp.

– Gratulálok, ballagó kisasszony! – szólalt meg egy ismerős, vidám hang.

Zorka meglepődve fordult meg. Ott állt Zsömle, karjában egy plüss sárkánnyal, aminek fején apró ballagós sapka csücsült.

– Te meg ki vagy? – kérdezte meglepetten a kislány.

– Zsömle vagyok! Úgy hallottam, nagy esemény történt. De… akkor meg miért vagy ilyen szomorú?

Zorka elhallgatott. Aztán leült az ágyra és ölébe vette a tarisznyát.

– Nézd, mennyi fontos dolog van benne… – kezdte, miközben egyesével kipakolta a kincseket: egy hamuban sült pogácsa, egy kavics, egy közös kép az óvónénikkel, dadusokkal és csoporttársakkal. – Szeretem az ovit. Ott van Dóri, Lilla, Domi… És Éva néni! Na meg a galériás házikó, a játékkonyha, a társasok meg gólyalábak. Ezt mind hagyjam ott? – szipogta. – Anyu mindenkinek azt mondja, hogy „Zorka már első osztályos lesz, igazi nagylány”. De én nem akarok nagylány lenni! Nem akarok iskolába menni! Én örökké óvodás akarok maradni! – törtek elő belőle a szavak.

A kis sárkány elmosolyodott.

– Örökké óvodás? Akkor nem szeretnéd azokat a varázslatos szuperképességeket sem, amiket csak az iskolások tanulhatnak meg?

Zorka megtorpant.

– Varázslatos képességek?

– Gyere, megmutatom! – kiáltotta Zsömle és zsipp-zsupp magával repítette Zorkát.

Egy üres iskolához érkeztek. Ahhoz az iskolához, ahol Zorka szeptembertől elsős lesz. Most még, a vakáció idejére hatalmas csönd költözött az udvarba és a tantermekbe, sehol egy árva lélek.

– Most minden alszik – mondta Zsömle –, de szeptembertől itt történnek majd a csodák!

Először a környezetismeret-terembe repültek. A falakon színes képek virágokról, fákról, madarakról. Egy vitrinben pedig gyönyörű kiszárított virágok, falevelek és különböző rovarok sorakoztak. Egyszer csak egy igazi, apró lepke röppent el Zorka orra előtt.

– Itt alaposan megismered majd a környezetedet. Megtudod miért van nyáron meleg, télen pedig hideg. Hogy hová tűnik a nap, amikor este van. Hogy miért porozza be a méhecske a virágokat. És hogy miért szállnak el ősszel a fecskék. – mesélte Zsömle.

Zorka ámulva figyelt.

Aztán átrepültek a matematika terembe. A falakon hatalmas rajzok díszelegtek: egy körző, egy vonalzó, egy óriási számológép, sőt, még egy hatalmas szorzótábla is.

Zorka elképedve nézte a számok tengerét.

– Ezeket bizony fejből fogod tudni, egytől egyig. Azt is ki tudod majd számolni, hogy papa hányszor idősebb nálad. Vagy hogy mennyit ad vissza a pénztáros néni, ha mamával fagyit vesztek a boltban.

Egy pillanat alatt tovább reppentek a tornaterembe, ahol elállt a kislány lélegzete. Amerre csak a szeme ellátott, csupa újdonság: bordásfal, ugrókötelek, puha matracok, futópálya és hatalmas kosarak, bennük különböző színű és formájú labdákkal.

– Ott az én ovis jelem! – kiáltott fel Zorka, amikor meglátta a piros pöttyös gumilabdákat.

– Bizony – bólintott Zsömle –, ezekkel fogsz majd játszani és versenyezni, megtanulsz nagyot ugrani és jó messzire dobni.

A kaland még nem ért véget itt. Zsömle mesélt még a könyvekről, a mesékről, a rajzórákról, a kísérletekről, a közös énekekről. És mindenről, amit Zorka az iskolában felfedezhet majd.

– Ez olyan, mint amikor anyáékkal múzeumba megyek, mindent kipróbálhatok és sok-sok új dolgot tudok meg! – csillant fel Zorka szeme.

– Pontosan! – bólintott Zsömle.

Hazafelé menet még kirepültek az iskola udvarára, ahol a legmókásabb játékok álltak: libikóka, faházikó, mászóka, hinta és még egy kosárpálya is. Akárcsak egy hatalmas játszótér.

– Ide jöttök majd nagy szünetben játszani a barátaiddal – magyarázta Zsömle.

Zorka először mosolygott, majd hirtelen elkomorodott.

– De mi lesz Dórival és a többiekkel? Én velük szoktam játszani.

– Ne aggódj, velük azután is játszhatsz néha, hogy elballagtál. A szép közös emlékeket pedig bármikor felidézheted. – válaszolta Zsömle halkan. – De gondolj csak bele, mennyi új barát vár rád! És ott lesznek a kedves tanító nénik és bácsik is. Hát nem szuper?!

Zorka elmosolyodott. A szíve már nem volt olyan nehéz.

– Most pedig… vissza a vakációhoz! – kiáltotta Zsömle és már repültek is vissza.

A medencében még mindig a színes csónak lebegett, a víz pedig hívogatóan csillogott.

– Látod, mennyi minden vár rád? De ha mégis inkább örökké ovis akarsz maradni…

– Nem! – kiáltotta Zorka nevetve. – Mégis inkább szeretném azokat a szuperképességeket!

Zsömle komolyan bólintott.

– Akkor itt az első ajándék. – mondta és elővett egy kis füzetet, aminek a borítóján ez állt: A legszebb ovis emlékeim.

– Ragasszuk ide ezt a ballagós csoportképet – mondta –, és töltsd meg a legszebb emlékekkel, amiket bármikor fellapozhatsz, ha emlékezni szeretnél.

– És ez a kis sárkány… – nyújtotta át Zsömle a plüsst a fején a ballagós sapkával – elkísér majd az iskolába is, így mindig eszedbe juthat a közös sulis kalandunk és az, hogy máris van egy új barátod, aki nagyon büszke rád.

Zorka megölelte Zsömlét és már húzta is vissza a kis karúszókat, hogy újra belevethesse magát a nyári kalandokba, most már mosolyogva, kíváncsian és egy picit bátrabban, mint azelőtt.