Nóri és a sötét

Éppenhogy utolérte volna, amikor az egy hussanásra eltűnt… de helyette egy különös kis tavat pillantott meg. Sőt, egy egész csordogáló folyócskát, amiben víz helyett gőzölgő, édes kakaó hömpölygött. Hirtelen megint meglátta a mályvacukrot, amit az imént üldözött, aztán még egyet és még egyet… talán egy tucat is úszkált vígan a tetején. 

Ám mielőtt belemerülhetett volna a finom álomkalandba, valami elhomályosította a képet. A látvány lassan köddé vált, a mesés álom félbeszakadt és Zsömle kissé csalódottan nyitogatta szemeit. Egy apró, halk hang ébresztette:

– Bíp.

Zsömle meg sem mozdult először. Talán csak álmodta?

– Bíp. – szólalt meg újra a rejtélyes kis hang.

Most már biztos volt benne, ez bizony nem álom. Felpattant, odasietett a varázslatos térképéhez, ami minden alkalommal megmutatja, ha egy újabb gyerkőcnek messze a nagyvilágban éppen segítségre van szüksége. És igen, a kacskaringós ösvény közepén egy fénylő pont lüktetett.

Valakinek szüksége van rám! – gondolta a kis sárkány és egy nagy ásítással kibújt az alvós sapkájából.

⁎

Ezalatt, egy piros házikó emeletén, egy lovas poszterekkel díszített kis szobában csend uralkodott… és félelem. A kis Nóri egészen a takaró alá bújt, csak a szemei látszottak ki.

– Hahó! – szólalt meg halkan Zsömle. – Ne ijedj m…

– Tudtam! Egy szörny! – szakította félbe Zsömle mondatát a kislány sikítása, amitől a kis sárkány ijedtében a levegőben hátra bucskázott.
Miután összeszedte bátorságát, bekopogott, majd bekukucskált az ablakon és megismételte:

– Ne ijedj meg, segíteni jöttem!

Nóri ijedten lesett ki a takaró alól, de amikor meglátta Zsömlét, a picike, pelyhes szárnyú, vidám tekintetű kis sárkányt és hirtelen elfelejtett félni.

– Ki… ki vagy te? – kérdezte kíváncsian.

– Zsömlének hívnak és úgy láttam, hogy ma este nem jön olyan könnyen álom a szemedre. – mondta miközben besurrant az ablakon át a szobába.

– Nem is jön. mondta Nóri. – Mert… mert szörnyek vannak a szekrényben. És az ágy alatt. Meg a függöny mögött is – sorolta gyorsan, majd teljesen a feje búbjáig húzta a takarót.

Zsömle lehuppant mellé és mosolyogva bekukucskált alá.

– Tudod, azok ott nem szörnyek… csak a sötétség. Este előbújik, hogy te aludhass és másnap újra kipihenten játszhass. Na meg azért, hogy addig is, amíg pihensz… varázslatos dolgokról álmodhass.

Nóri csak pislogott.

– Varázslatos dolgokról? De hát… nem lesznek rémálmaim, ha elalszom?

– Ó, ne félj! Ha szép dolgokra gondolsz, az álmaid is csodaszépek lesznek! Például egy kakaófolyó tele mályvacukorral – nevetett Zsömle. 

Nóri szeme felcsillant.

– Én éppen erről álmodtam, mielőtt idejöttem hozzád. És te? Miről álmodnál szívesen?

– Hát… én… én egy unikornist szeretnék látni. Aki elvisz lovagolni. De nem akárhol. –folytatta egyre lelkesebben a kislány. – Hanem egy igazi szivárványon!

Zsömlének nem is kellett ennél több. 

– Akkor nincs is más dolgunk! – mondta. – Kapaszkodj belém, indul az álomutazás!

Egy szempillantás alatt egy ragyogó réten termettek. Az égbolt sötétkék volt, tele csillagokkal, a fűszálak között pedig apró világító bogarak táncoltak, mint ezer piciny lámpácska.

Aztán megpillantották az unikornist is: hófehér volt, csillámló szarvval, a sörénye pedig szivárványszínekben ragyogott. Nóri nevetve pattant fel a hátára, Zsömle pedig a levegőben szárnyalt mellettük, ahogy vágtattak felfelé egy valódi szivárványívre.

A szivárvány tetején megálltak, alattuk álomvilág terült el: fénylő tavak, virágos rétek és puha dombok. Egyáltalán nem volt rémisztő, sokkal inkább megnyugtató. 

– Látod, milyen csodák történhetnek éjjel, a sötétben? – kiáltotta Zsömle.

⁎

Mikor visszatértek Nóri szobájába, Zsömle még egy utolsó trükköt mutatott. Elővette az elemlámpáját, a falra világított vele és kis árnyfigurákat kezdett formálni.

– Nézd csak, az ott egy kutyus! És ez egy nyuszi! Ez pedig… talán egy madár?

Nóri kuncogva próbálta utánozni, miközben a félelmei valahol messze-messze jártak már. 

– Tudod, a sötétség nem is olyan rémisztő. Nélküle nem látnánk a csillagokat az égen és nem tudnánk ilyen mókás árnyékokat sem vetni. Sőt, – folytatta Zsömle – napközben is velünk van, csak éppen a fiókban vagy a babaház ajtaja mögött bujkál és arra vár, hogy esténként előjöhessen és egy kicsit varázslatosabbá tegye az éjszakákat.

Aztán előhúzott egy kis dobozt.

– Ezt neked hoztam.

Benne apró, foszforeszkáló csillagmatricák voltak.

– Ide ragasztom őket. – mondta miközben felreppent a barátságos kis szoba plafonjáig. – Így, ha valaha újra félnél, csak nézz fel és jusson eszedbe a mesés álomkalandunk.

Nóri mosolygott, majd egy hatalmasat ásított.

– Köszönöm, Zsömle! Azt hiszem, most már vár a saját kis kalandom. – mondta, magához ölelte plüss lovacskáját és már el is szenderült. 

Zsömle elmosolyodott és ahogy eltűnt a csillagfényben, még visszasúgta:

– Álmodj szépeket! Én itt leszek, ha szükséged lenne rám.

És odafönt, a felhők fölött, újra csend borult mindenre, csak Zsömle halk szuszogása hallatszott ismét, ahogy visszatért a mályvacukros álomvilágba.

Vége