Egy marék varázspor

Zsömle, a kis sárkány éppen a vattacukor-puha felhők felett a kedvenc mentaillatú párnáját kereste és lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen úgy érezte, még egyszer elalvás előtt rá kell pillantania titkos térképére. Megdöbbenve látta, hogy a csillámló ösvény egy pontján egy aprócska, halvány kékes fény jelent meg azt jelezve, hogy valahol egy kisgyerek szomorúan kuporog. Zsömle azonnal tudta, hogy ez csak egyet jelenthet: egy újabb gyerekszoba hívja őt!

Egy szempillantás alatt egy kisfiú, Milán szobájában landolt, ahol félbehagyott játékok hevertek szerteszét, a kis játé katonák egymásra borulva, mintha csak egy csatából tértek volna vissza. Az autópálya félbehagyva állt, kedvenc plüssmackója pedig hasra fordítva feküdt magányosan. Milán éppen az ágya szélén ült és duzzogva húzkodta fel a zokniját.

– Hahó! – szólalt meg Zsömle, miközben finoman odacsusszant Milán mellé. – Úgy hallottam, valami összekuszálta a kedvedet. Elmeséled miért vagy ilyen morci? – kérdezte.

Milán felnézett, kicsit meglepődött, de túl szomorú volt, hogy csodálkozzon.

– Mert minden elromlott – dünnyögte halkan. – Megszületett Panna… és most minden róla szól.

– Panna a kishúgod, ugye? – kérdezte Zsömle.

– Igen és Apa hétvégén nem jött velem a biciklipályára, mert “Panna nagyon nyűgös volt”. Anyával sem tudok már nagyokat játszani, mert “Panna aludni próbál”. És tudod mit? – hirtelen kiömlöttek belőle a szavak – A régi kis pulcsimat is neki adták! Pedig azt én még akartam! Hátha kell! És… és… most minden más lett. Mintha én már nem is számítanék. – mondta Milán majd hirtelen hatalmas csend lett a szobában, lebiggyedt a kis szája és nem tudta tovább tartani könnyeit.

Zsömle figyelmesen végig hallgatta és közben picit odakucorodott a kisfiúhoz. Egy pillanatra elgondolkodott, majd előkotort valamit a tarsolyából. Egy apró, parafadugós üvegcsét, benne halványzölden szikrázó csillámporral.

– Ó, értem ám! – bólintott. – Ezt csak különleges alkalmakra használom – mondta titokzatosan, majd óvatosan Milán tenyerébe szórt egy csipetnyi port. A csillámpor finoman szállt át a kisfiú kezébe, kavargott egy kicsit, majd egyszer csak egy apró, fénylő szívecskét formált. Milán lélegzetvisszafojtva nézte.

– Tudod… a szeretet nem egy torta, amit szét kell osztani. – Zsömle ekkor újra az üvegcséhez nyúlt és szórt még egy keveset. A szívecske hirtelen nőni kezdett, nem szakadt szét, nem halványult el, hanem egyre fényesebben pulzált, mintha helyet csinálna valami újnak benne. Milán szeme tágra nyílt.

– Látod? – mosolygott Zsömle. – A szeretet egy mágikus dolog: minél többen vagytok, annál több lesz belőle.

– Tényleg? – kérdezte Milán. – De akkor… miért érzem mégis úgy, mintha kevesebb lenne?

Zsömle halkan felkuncogott. – Mert most még új ez az érzés. Olyan, mint amikor először próbálsz ki egy kétkerekű biciklit. Picit bizonytalan, picit billegős… de aztán rájössz, hogy mennyire jó! Gondolj csak bele: mostantól mindig lesz kivel társasozni, mindig lesz valaki, aki megnevettet. Lesz játszótársad, aki még a legnagyobb esőben is hajlandó sáros pocsolyába ugrálni veled! És tudod, mi a legjobb?

Milán lassan mosolyogni kezdett. – Mi?

– Hogy közben kialakul egy saját szuperképességed!

Milán meglepődve kérdezte: – Milyen képesség?

– Hát a nagytestvérség! Egy igazi szuperhős leszel, aki megvédi Pannát. Olyan hős, akire mindig számíthat, aki elkapja a leesni készülő kanalakat és varázserejű ölelésekkel csitítja a sírást. És akinek egy nap azt mondja majd: “Milán, te vagy a legjobb báty a világon!”

A kisfiú elgondolkodott. Egy ideig csak bámulta a tenyerét, aztán halkan azt felelte:

– Lehet…, hogy mégis jó lesz.

Zsömle bólintott. – Hidd csak el! És ne felejtsd, én itt leszek, ha szükséged lenne rám.

Milán mélyet sóhajtott. Aztán lassan felállt, benyitott Panna szobájába, odalépett a kiságyához, ahol kishúga békésen szuszogott. Egy pillanatig nézte, aztán óvatosan megfogta a pici kezét.

– Szia, Panna… – suttogta. – Tudod mit? Mostantól én leszek a te saját szuperhősöd.

Zsömle boldogan mosolygott a sarokból, majd úgy ment el, ahogyan jött: csendesen, halk suhanással, csillámport hagyva maga után a levegőben.

Vége